Életrajz
Vavyan Fable 11 éves kora óta ír. 1987-ben jelent meg első regénye (eddig összesen harminchat és ezek számos újabb kiadása), köztük zsaru-, akció- és kalandregények, fantasyk (mesélőkönyvek), bohóságok és (megbotránkoztató) novellák.
Fesztelenül könnyed, merész stílusával, vagány humorával, csak rá jellemző, játékos, egyedi nyelvezetével ledöntötte a műfajkorlátokat, így vált az igényes szórakoztatásra vágyó olvasók kedveltjévé.
Regényeiben egyedülálló módon váltogatja a karakter- és helyzetkomikumot a nyelvi humorral.
Nívós gondolatvilága sokunkhoz közel áll, a tőle kölcsönzött szófordulatok, nyelvi lelemények, idézetek szállóigeként/aforizmaként terjednek, beépülnek szókincsünkbe, ujjlenyomatszerűen felismerhetők az irodalmi és köznyelvben egyaránt.
Fable nem csupán történetet vet papírra, ő babonázóan mesél, minket is bevonva az általa teremtett, minden ízében életre lehelt, ezersok színű világba, melyet aztán oly nehezünkre esik elhagyni a végén. Hősei nem fekete vagy fehér jellemek, inkább pepiták, jó s rossz tulajdonságokkal, mint mi magunk is; még főgonoszai is emberszabásúak.
Rajongói szerint Vavyan Fable olyan író, akit az ember nem tud letenni, mert elvarázsol, magával sodor, gondolkodásra késztet, és végig a tenyerén hordozza az olvasót.
Fable nem ömlik ránk a médiából, könyvei nem marketingsikerek, hanem igaziak; úgy tartja, ő ne divatban legyen, hanem olvasásban.
Vidéken él, erdő-mező-kispatak, madártrilla, patadobogás, oxigén társaságában.
Olvasóival a www.fabyen.hu oldal Szalon rovatában szívesen beszélget.
Priviben a fable@fabyen.hu címen írhat neki.
Forrás: fabyan.hu
Munkássága:
Fantasy-k
Álomhajsza 1-2. kötet 1991
Varázscsók 1999
Tündértánc 1-2. kötet 2003
Álmok tengere 2005
Halkirálynő sorozat
A pokol is elnyeli (0. rész) 1988
Halkirálynő és a kommandó 1987
Halkirálynő és a dzsinnek 1988
Ki feküdt az ágyamban? 1989
Ébredj velem! 1990
Mogorva nyár 1992
A Hold forró jegén 1997
Apád, anyád ide lőjön 2006
Mogorva nyár (második kiadás) 2007
A Hold forró jegén (második kiadás) 2007
Vis Major történetek
Vis Major 1993
Kyra Eleison 1995
Könnyű álom 1996
Könnyű álom (második kiadás) 2008
Vészbejárat 2000
Tiz kicsi kommandós 2004
Vészbejárat (második kiadás) 2008
Tiz kicsi kommandós (második kiadás) 2009
Elbeszéléskötetek
Édes mint a bűn 1991
Kedves, mint egy kéjgyilkos 2008
Burleszkek, bohóságok
Mesemaraton 1987
A pepita macska 1992
Szennyből az angyal 1995
Ezüstegér 2002
Nászjelentés (1-2. kötet) 2003
Szennyből az angyal (második kiadás) 2005
Mesemaraton – Emlékfutam 2007
Mennyből a csontváz 2009
Mesemaraton – hangoskönyv 2009
Akció- és kalandregények
A halál zsoldjában 1987
Kriplikommandó 1988
Halálnak halálával 1989
Démontangó 1989
Fattyúdal 1990
My Fair Lord 1990
Jégtánc 1994
Tűzvarázs 1996
Sárkánykönny 1997
Sárkánykönny (második kiadás) 2009
Vakvágta 1999
forrás: www.fabyen.hu
Extra
A leggyakrabban feltett kérdések
Hova írhatok neked privátban?
a fable@fabyen.hu mélcímre, de a Szalonban biztosabban és hamarabb válaszolok, az okát ne kérdezd, magam sem értem.
Kérem, sorolja fel a Halkirálynő (Vis Major) sorozat köteteit.
A műfaj és sorozat szerinti felsorolás a könyvtár rovatban megtalálható, a *Váltás a kategorizált listára* feliratra kattintva.
Mikor jelenik meg a Halkirálynő (Vis Major) sorozat következő kötete?
A főoldalon mindig jelezzük az előkészületben lévő köteteket.
Hová küldhetek véleményezésre kéziratot?
Máshová.
A nagyobb kiadók szerkesztőinek ez (is) a munkaköre, képzettsége, értenek hozzá, érdemes rájuk bízni a véleményezést.
Mikor és hol lesz legközelebb író-olvasó találkozó?
A honlap Szalon rovatában mindennap lehet velem találkozni, beszélgetni.
Hogyan rendelhetem meg Fodor Ákos régebbi (vagy legújabb) versesköteteit?
Internetes akváriumokban, az Írók Boltjában (Bpest, Andrássy út).
Hogyan adathatnám ki regényemet (verseskötetemet)?
Kalandos az útja annak...!
Az írónő mit vinne magával a lakatlan szigetre?
Lakatot.
Hogyan és miért választotta a Vavyan Fable nevet?
A Bánfalvy Éva nevezetből képeztük, anagramma gyanánt. Fiktív történetekhez fiktív név dukál, jeligére.
Igaz, hogy ápolónő volt?
Igen, kisnyúl koromban.
Önmagáról írja/mintázza a szereplőket?
Nem vagyok én annyira eltelve magammal.
Létezik olyan férfi, mint a regényeiben szereplők? Belloq, Vis Major?
Mindenkinek van valahol egy Belloqja, azért (is) jöttünk a világra, hogy őt megtaláljuk. Ja, s önmagunkat.
Mennyire azonos a hősnőkkel?
Ők is nőneműek.
Tudja, hogy a stílusa Rejtőére emlékeztet?
Büszkén hallom.
Ez volt az udvarias válasz. Igazából szívesebben hallom, hogy a stílusom fable-i. Mindenki önmaga szeret lenni.
Tényleg vegetáriánus?
Nem.
Már nem Szentendrén laksz?
Már nem. Költözködöm, mint a vadliba.
Külföldön megjelent már regényed?
Nem tudok róla. Ez persze - mai napság - nem jelent semmit.
Régebbi köteteket hol lehet beszerezni?
Virtuális vagy világi antikváriumokban.
Hány állatod van?
Jó sok.
Kedvenc íród, ételed, italod?
Kosztolányi, Hrabal, Vonnegut, Chandler, Rejtő, Márai, Fable etc.
Mozzarellás paradicsomsaláta, olívás-fokhagymás pizzakenyér, száraz vörösbor, író, zöld tea.
Tényleg te válaszolsz?
Legalább négy énem közül valamelyikünk. Mindig.
Sikerednek mi a receptje?
Az olvasóim.
Honnan veszed regényeidhez a figurákat?
Tíz dekát innen, fél kilót onnan. Jól kifigyelem őket, vagy pedig a tollamra kéredzkednek.
Mikor és minek hatására kezdtél írni?
Tizenegy éves voltam, már minden hozzáférhetőt elolvastam (otthoni és gyermekkönyvtár), és unatkozni kezdtem. Ez vezetett első zsengéim megírásához. A többi regényt azért követtem el, mert épp ilyen történetek/fantasyk olvasására (is) vágytam, és ezeket senki más nem írta meg nekem.
Honnan veszed a neveket?
Gyűjtöm, találom, megálmodom őket.
Mikor mész író-olvasó találkozóra?
Személyesen ritkán sikerül. Ám itt naponta lehet velem beszélgetni.
Lesz-e folytatása a Jégtáncnak?
Nem.
Elküldhetem-e neked véleményezésre a legújabb művemet?
Inkább olyan hivatalosságnak küldd el, kérlek, aki imádja véleményezni mások szellemi lenyomatát.
Hány évesen kezdett el írni?
11 éves voltam, már elolvastam minden otthoni és gyermekkönyvtári könyvet, a felnőttkönyvtárba még nem járhattam. Így aztán írni kezdtem magamnak.
Kinek a hatására döntött úgy, hogy író lesz?
Ez nem döntés volt, hanem fátum. Így kellett lennie.
Mi volt gyermekkori kedvenc olvasmánya?
A legyek ura, Goldingtól. A 22-es csapdája Hellertől. És annyi más.
Hol jelentek meg a legelső írásai? Mik voltak ezek?
A Szépirodalmi Könyvkiadónál és az Ifjúsági Könyvkiadónál jelentek meg első regényeim, ezek felsorolása a *könyvtár* rovatban megtekinthető.
Manapság milyen könyveket olvas legszívesebben?
Mindent, ami érdekel, miként eddig is, világéletemben. Nem vagyok műfajsznob, csak a nívóhoz ragaszkodom.
Van-e olyan író a kortársai közül, akit külön kiemelne?
Úgy érti, hogy rajtam kívül?
Dehogy mernék ilyet tenni! Mit szólnának a többiek?!
Mivel írja a könyveit?
Kezdetben tollal, spirálfüzetbe körmöltem, majd villanyírógép következett. Ma már számítógéppel dolgozom.
Milyen munkatempóban dolgozik? Hogy képzelhetjük el egy átlagos napját?
Nincsenek átlagos, lekottázható napjaim, nem szeretem a monotóniát. Mindig írok, főként fejben, és ha ott minden részlet összeállt, és csakis akkor, leülök a géphez, és kimesélem magamból a történetet.
Az írás mellett mi a hobbija?
Lovagolok, utazgatok.
Van-e példaképe, vagy volt-e valaha?
Példaképállításhoz túlsággal szuverén és öntörvényű vagyok. Nem szeretek nyájakhoz, szekértáborokhoz tartozni, nem istenítek senkit. Sokakat tisztelek, elődeim és kortársaim közül is. Például Márait, Szabó Magdát, Hrabalt, Kosztolányit, Chandlert, Rejtőt, Polcz Alaine-t, Poppert szívesen olvasom.
Mi motiválja az íráskor, honnan meríti az ötleteit?
A mesélési kedv. Ha ez rám tör, bezárkózom, és írok. Az életből és a képzeletemből merítek. Ők jól egymás alá játszanak.
Mikorra várható a következő kötete?
A honlap főoldalán lehet követni a kiadói terveket.
Mi a kedvenc irodalmi műfaja?
Nem műfajokat, hanem műveket olvasok.
Van-e kedvenc filmje, illetve színésze?
Sörgyári capriccio (s még sok más). Daniel Day-Lewis (és sokan mások).
Milyen zenét hallgat szívesen?
Jót.
Mit tanácsolna a jövő nemzedék íróinak?
Írjanak.
Én is így kezdtem, 11 évesen. Írtam, kidobtam. Írtam, kidobtam, és elölről. Mígnem egy szép napon, 20 év múltán nem kellett kidobni többé.
Mit jelent a nem változatlan kiadás?
A szöveg kissé újrafésülködött, ám a történet a régi maradt.
Mit tegyek a nyomdahibás könyvemmel?
A nyomdahibás kötetet a vásárlás helyén, a betűboltban lehet becseréltetni.
Hol tudom megszerezni a régi és új Fable köteteket?
Bármelyik internetes terjesztőnél érdemes próbálkozni, antikváriumi könyvek árusításával is foglalkoznak.
Nem zavarja, hogy csak ritkán szerepel a médiában?
Ó, már vagy húsz éve átestem az Andy Warhol-féle 15 perc világhír első keresztségén. Rég megtapasztaltam, miről szól a történet. Ha gyakorta produkálnám magam a mai médiában, biztos magasabb példányszámmal dicsekedhetnék, de én inkább olvasókra vágyom.
forrás: fabyen.hu
Vissza
|