Nadine

Nem hiszem el. Miért? Mindig is tisztában voltam vele, hogy Mr. Sanchez-nek más elképzelései vannak a dolgokat tekintve, mint az átlagos embernek, de azt nem tudtam, hogy ezek ennyire különbözőek. Mégis kinek jutna eszébe az osztályát júniusban elvinni egy erdő közepére osztálykirándulásra? Nem vagyok nagyigényű semmi bajom az erdővel, ha teszem azt kirándulunk benne, de azt azért már én sem nyelem le, hogy az erdő közepén lévő faházakban töltsek el három napot. Még egy olyan faház sincs, ahol van egy fülke hideg vízzel, semmi. Mindössze egy pottyantós WC. Amit én nem neveznék illemhelyiségnek, maximum árnyékszéknek. Egyébként Nadine Hopkins vagyok. 160 cm magas, barna hajú, barna szemű 16 éves lány vagyok. A Wellington High School-ban leszek másodéves. London legjobb állami gimije, mégis meg kellett küzdenem, hogy ide járhassak. Az apám egy jól menő cég tulajdonosa és igazgatója, anyám huszonöt éves koráig híres modell volt, majd divattervező lett. Ma az egyik leghíresebb londoni tervező. Apa szokott utazni üzleti ügyekben, de anya csak a különböző divathetek alkalmával megy el, ilyenkor egyedül vagyok a lakásban. Vagyis nem teljesen egyedül, mivel Gaby rendszerint ilyen tájt beköltözik a villába. Igen villánk van. London kertvárosában lakunk. Rengeteg kocsink van, apa teljesen megszállott. Apa és anya is vezet, de nekem szerződtettek egy söfőrt, aki a házban lakik, a két lányával. Apa megengedte neki, hogy a kert (inkább park, a szüleim nagyon költekezők) egyik végében lévő házban lakjanak. A lányok délelőttönként takarítanak, és rendbe rakják a házat. Az én szobámba nem jönnek be, nem szeretem, ha valaki turkál a holmijaim között. A fürdőszobámnak a mosnivaló megközelítése miatt van egy folyosóról nyíló ajtaja is. Kedves lányok, de nem túl sokat szoktam találkozni velük, mire hazaérek már végeznek. A suliba mindig Jeremy visz be, de nem szeretnék lebukni, így apától kértem egy nem feltűnő, átlagos kocsit. Ha már a lebukásról beszélek, kell lennie egy titoknak is. Ez a titok pedig gyakorlatilag az életem. Ugyanis nem szeretném, ha megtudnák ki vagyok. Szerencsére a Hopkins név nem túl ritka. Általánosban egy magán suliba jártam, de az utolsó év végére már sikítani támadt kedvem, ha csak az osztályra gondoltam. Az egész osztály elkényeztettet gazdag gyerekekből állt. Mai napig csodálkozok, hogyhogy nem lettem én is olyan, emiatt fel is nézek a szüleimre. A mostani osztályomban még csak menő sem vagyok, aminek én kifejezetten örülök. Nem sminkelem magam, nem járok feltűnő ruhákba. Általában tornacipő, farmer és póló jelenti a megjelenésem. Persze, anya miatt mindegyik drága márkás ruci, amit ha megtudnának az osztály egyes tanulói szétszakítanának.

Gaby-val első nap találkoztunk. Mindenki beszélgetett az általánosban már megismert barátjával, csak én ültem egyedül, amikor oda jött hozzám. Sosem fogom elfelejteni azt a rémült arcot, amivel bemutatkozott. Azóta a legjobb barátnőm. Két hónap múlva elmondtam a titkom, meglepődött, de elfogadta, és azóta is poénnak tartja a kis titkom. Szerinte ha az osztály megtudná, én lennék a legmenőbb az egész suliban, mindenki velem akarna barátkozni, az összes fiú futna utánam, és sose lenne egy nyugodt percem se. Finoman megértettem vele, hogy pont ezek miatt szeretem, hogy az osztály, csak egy lánynak tart, aki mindig jó jegyeket szerez, aki a tanárok kedvence, nem jár feltűnő ruhába, de nem is kretén, akit szívatnának folyamatosan. A mi osztályunk is klikkekre bomlott. Vannak a menő srácok, azok a lányok, akik utánuk csorgatják a nyálukat, de nem elég menők ahhoz, hogy szóba álljanak velük (kvázi, olyanok mint mi), vannak azok a lányok, akik jobbnak képzelik magukat másoknál, a lehető legkevesebb anyagot felhasználó ruhákban járnak, egy egész táskányi sminket magukra borítanak, és szemérmetlenül beleülnek a menősrácok ölébe. Itt vagyunk mi. Gaby meg én. Igazából az osztályon belül, csak egy éles határ van. A menők és a többiek között. A menők a helyes, divatos ruhákba járó gazdagok. Én mint már mondtam, nem közéjük tartozom, de az osztály többi része elég egybe tartó. Bár a titkomat egyedül Gaby tudja. Gabriella Preston. Körülbelül egy magasságuak vagyunk. Neki szőke haja és zöld szeme van. Egy igazi mosolygós, élettel teli lány. Jól kiegészítjük egymást.

Egyébként Eric Sanchez az osztályfőnökünk. Szegény egy saját világában él. Mint már említettem épp az osztálykirándulásunkon vagyunk. Mr. Sanchez idén úgy döntött, hogy az iskola utolsó hetében megyünk kirándulni méghozzá egy erdőbe. Ez nem volt rossz gondolat önmagában. Szeretek túrázni, de azt senki nem gondolta, hogy ide akar hozni minket. Bár elég gyanúsnak kellett volna lennie, hogy több mint egy félórán keresztül jöttünk az erdőben. Nincs térerő, így még telefont sem lehet használni.
Az osztály legalább tíz perce áll a busz mellett. Ennyi ideje értünk a tisztás közepére. Ahol egy kőből épített ház terpeszkedett. Gondolom a mi szeretett tanárunk otthona lesz a kis fedett ház. Körülötte körben kisebb-nagyobb faházak sorakoztak. Mr. Sanchez amint megjöttünk bement a házba, és azóta ki se jött. Mi pedig csak várunk és várunk leesett, döbbent arckifejezéssel.

Tragikus gondolataimat Eric tanár úr mosolygós ábrázata űzi el, és helyébe a gyanú árnyéka költözik be.
- Örülök, hogy még nem széledtettek szét. – úgy tűnik nem tűnik fel neki diákjai már-már dühös tekintete. – A kulcsok az ajtókban vannak. Minden faházhoz egy kulcs tartozik, ha el akartok menni, szóljatok a szobatársaitoknak, hogy ne zárjanak ki senkit. A mögöttem lévő épület a központ. Ebbe az épületbe be van vezetve a víz, a telefon és az áram. Áram minden házban van, de a többi csak ebben az egyben. Nincs fürdőszoba, reggel és este lemehettek a patakhoz, ami innen egy negyed órás sétára van. De fogat ne mossatok benne, ahhoz merjetek ki vizet valamiben és távolabb öntsétek ki. Egyébként a központi épületbe nem mehet be senki telefonálni, az csak szükség esetére van fenntartva. Este bográcsozunk és szalonnát sütünk. Sötétedés után a tábort elhagyni tilos, a vadállatok miatt. Reggelit a szabadban fogjuk elkölteni reggeli fél kilenckor. A lányoknak nyolcra a ház elé kell jönniük, hogy megcsinálják a reggelit. A fiuknak a vacsorához szükséges fát kell majd felaprítaniuk. A mai napra nem terveztem semmit. Mindenki rendezkedjen be, egye meg a magával hozott ebédre szánt szendvicsét. A fiúkat ötkor várom ugyanitt. Hatra a lányokat is. Addig mindenki mehet amerre akar, de nem ajánlom, hogy valaki is eltévedjen. – fejezte be végül fenyegetően.
- Elnézést tanár úr. – hallottam meg Laura hangját.
- Igen Miss. LaCross?
- Ha jól értettem, ez a mi osztály kirándulásunk. Az erdő közepén csak úgy vagyunk, és még csak egy fürdő sincs.
Tipikus cicababa. Az apja jól keres, mindent megad a lányának. Szegény egy elkényeztettet liba lett, amihez egy nem túl kedves személyiség párosult.
- Nem, persze. – Mi? Talán mégsem ez a kirándulás? – Természetesen holnapra már van program. A közelben van egy fakitermelő gyár. A cég vállalta, hogy bemutatja nekünk a fából deszka eljárás minden lépését, és még el is magyarázzák nekünk. Az ebédet ott fogjuk elfogyasztani, délután pedig a cég egyes neves képviselőjével találkozhattok. – mondta mindezt olyan boldog arccal, mintha ez lenne a lottó ötös.
- Izgalmasan hangzik. – ironizált Laura, majd megfordult és elcsörtet a kerekes bőröndjével egy nagyobb ház felé.
Valószínűleg nem ez lesz életem legjobb kirándulása, de el tudnék képzelni rosszabbat is.
- Na menjünk, keressünk egy két személyes házat. – fordult felém barátnőm.
- Remélem még akad. – az osztály nagy része már a házak előtt állt.
A táskáinkkal megindultunk egy kisebb ház felé. Elég érdekes elrendeződésben vannak a házak, a legkisebb mellett, a legnagyobb áll…

Rob

Szuper! Ilyet is csak a mi őrült ofőnk tud kitalálni. Kirándulás az erdőbe. Adam és Sam arcán is a megdöbbenés jelent meg. Ahogy körbenéztem észre kellett hogy vegyem már csak mi állunk a busz mellett. Eléggé elgondolkozhattam. Már minden ház ajtajából hiányzott a kulcs. Már nyitottam a számat, mikor meghallottam egy hangot magam mögül, egy hangot, amitől a falra tudnék mászni. Idegesen megfordultam.
- Rob gyertek be hozzánk. Ez egy hatszemélyes ház, és úgy látom már csak nektek nincs helyetek. – talán örülnék is egy ilyen lehetőségnek, ha nem tőle hallanám. Nem, tudom, hogy kenhet fel valaki az arcára ennyi sminket, szerintem fel sem ismerném, ha egyszer anélkül jelenne meg. Erre a gondolatra akaratlanul is elmosolyodtam. Ha egy házban vagyunk talán most az egyszer megláthatom a nélkül, igazán jó kis móka lesz. Mosolyogva fordultam barátaim felé, akik szintén viszolyogva néztek Laurára.
- Persze, hogy megyünk.
Tudtam, a barátaim arca minden pénzt megért. Még végig sem mondtam, már leesett állal figyeltek, és úgy néztek rám mintha most szabadultam volna a diliházból. Gyorsan lehajoltam a táskámért, hogy a kitörni készülő nevetésemet palástoljam. Egy lépést tettem, amikor Sam megfogta a karomat.
- Rob jól érzed magad? Tudom, hogy nincs más lehetőségünk, és hogy te inkább bemosnál magadnak, mint hogy megbánts valakit, de te teljesen normális vagy? Nem kell ennyire örülni neki.
- Nyugi fiúk, nem repesek az ötletért, de mint ahogy te is mondtad nincs más lehetőségünk. Egyébként belegondoltál már, hogy nézhetnek ki reggel a felkelést követően?
- Oké. Az tényleg megérné a velük töltött időt. Talán még fényképet is csinálhatnék róla. Az lenne a kirándulás képe.

Az elfojtott nevetéstől roskadozva léptünk be a házba, ahol egyből az arcunkra fagyott a mosoly.  Nem akarom elhinni, hogy egy ilyen helyen vagyunk. Kívülről sem egy szép látvány. Na de belül. Az ajtó egy kis helyiségbe nyílik, ahol van egy asztal hat székkel, a szoba másik oldalán két ajtó, mindkettőben három ágy egy-egy éjjeliszekrénnyel. Az előszobát, ha szabad így neveznem még egy ablak egészíti ki, és ennyi. Igen jó programokra és osztályra lesz szükség, hogy jól érezzük magunkat.
A lányok a jobb oldali szobát foglalták el, így mi a bal oldaliba csörtettünk be. Nem volt hova kipakolni a ruhánkat, így csak ledobtuk mindhárman az ágyunk elé.
- Oké srácok ti mit hoztatok ebédre? Nálam van egy csomag kenyér, és egy doboz rántott hús.
- Finoman hangzik. Nálam konzervek vannak, szintén egy csomag kenyér, és egy kis zöldség. – Sam kissé fintorgott a megtalált kaja látványától
- Te Adam mit hoztál? – szóltam a már könyékig a táskájában levő barátomhoz.
- Fogalmam sincs. Várjatok. – és immár az összes figyelmét a táskájának szentelte.
- Hogy érted, hogy fogalmad sincs? – Sam értetlenkedve nézett Adamra, majd válasz hiányába rám. De csak egy vállrándítás futotta tőlem.
Kíváncsian vártuk mit talál Adam a táskájában. Végül egy örömkiáltás kíséretében előhúzott egypár száraz kolbászt, meg egy nagy zacskónyi zsemlét.
Felmérve a lehetőségeket megszólaltam.
- Mi lenne ha Sam húskonzervével kezdenénk, majd Adam zsemléivel és az én rántott húsaimmal folytatnánk. A kolbász kenyérrel kombináció lenne a zárás.
- Rendben.
- Oké.

Nadine

Tudom, hogy ma még csak panaszkodtam, de semmi nem készített fel arra a látványra, ami a házban fogadott. Az ajtóval szemben a falnál volt két ágy egymás mellett előttük egy – egy éjjeliszekrény, előttük egy kis dohányzó asztal. Még szék sem volt. A bőröndünket leraktuk az ágy mellé, és nekiálltunk megenni a szendvicseinket.
- Ha jól nézem van egy egész délutánunk. Mit csináljunk vacsoráig?
- Nem tudom Nady, szerinted lehet itt csinálni valamit? Nem hiszem el, hogy ha már ide jöttünk még programunk sincs.
- Talán megnézhetnénk azt a folyót. Délután meg is mártózhatnánk amíg nincsen sötét. Mondjuk javaslom, hogy fürdőruhában tegyük meg. Nincs az az Isten, hogy a fiuk egy ilyen lehetőséget kihagyjanak.
- Fogadok Lauráék meztelenül fognak fürödni. Olyan szánalmasak. Nem értem mit esznek rajtuk a srácok.
- Én sem. Ha már úgysincs programunk mi lenne, ha elmennénk kirándulni?
- Ohm Nady. Biztos vagy benne. Úgy értem még Mr. Sanchez is megmondta, hogy ne menjünk messzire.
- Csak hogy tisztázzuk, azt mondta, hogy ne tévedjünk el. Azt nem mondta, hogy meddig lehet elkóborolni.
- Nem vagy normális, de legyen. Csak előtte átöltöznék valami melegebbre, itt az erdőben nincs olyan meleg.
Pillantásom végigszánkázott a ruházatunkon. Mindketten egy rövidnadrágban és egy topban feszítettünk, ami itt az erdő közepén egy kicsit lenge. Gyorsan magunkra vettünk egy hosszú nadrágot és egy pólót. Egy pulcsival a kezünkben léptünk ki a házból.
Sajnos másnak is eszébe jutott a sétálás gondolata. Gaby a kulccsal szenvedett, amikor kinyílt a szomszédos ház ajtaja. Nem akartam hinni a szememnek. Pont mellettük kellett nekik is megszállni. Gabyval összenéztünk, amint megláttuk Laura arcát, amin a hiszti első jelei mutatkoztak, majd már csaknem futva indultunk el az erdő irányába.

Rob

A mai napot is túléljük lassan, bár igen lassan. Egész délután a szobában kolbászoltunk. Az ebéd után ki akartam menni, de meghallottam Laura nyávogását, és még én sem vagyok olyan mazohista, hogy önként az oroszlán karjába vessem magamat. Így gyorsan visszahúztam az ajtót, és a nap többi részét beszélgetéssel töltöttük.
- Srácok mindjárt öt óra, ideje megmozdulni.
- Rob miért vagy ennyire buzgómócsing? Nem tűnne fel senkinek, ha mi nem lennénk ott időben.
- Adam nem akarlak elkeseríteni, de Rob és az Én varázsom érzékelhető, és ha nincs jelen, az mindenkinek feltűnik. – Sam kész színész.
- Srácok! Komolyan miért is barátkozom veletek? Az egyik lusta, a másik meg nagyképű.
- Talán azért, mert mindez a személyes varázsunk és egyszerűen nem tudsz élni nélkülünk. Az unalmas hétköznapok megőrjítenének. Egyébként, ha jól emlékszem általánosban te voltál „a meg nem mozdítom a kisujjamat, de azért mindent elérek amit akarok” egyén.  
- Nem mondtam semmit.
Ha felállok és elindulok talán követnek, talán. Tényleg hihetetlenek. Egy darab fa felaprítását nem bíznám rájuk, de tudom ha valami baj történne minden erejükkel azon lennének, hogy segítsenek nekem. Igazi jó barátok, csak épp túlságosan tisztában vannak az adottságaikkal, és szemtelenül ki is használják őket.

A többi srác már a nagy ház előtt állt mire odaértem. Mr. Sanchez már osztotta is ki a feladatokat.
- Rob te Adam és Sam a tűznél fogtok segíteni. – Nem túl jó, már első napon hazudni a tanárnak, de mégsem márthatom be a barátaimat, és esélytelen, hogy Mr. Sanchez nem fogja megkérdezni hol vannak. – Jut eszembe, hol van a többi jó madár? – Néz rám kérdőn.
- Hát… Szóval… Az a baj tanár úr, hogy…
- Itt vagyunk. Mit is kell csinálni tanár bá.
Hihetetlen, mind a ketten csibészes mosollyal az arcán támasztja mellettem egymást.
- Már elmondtam Robnak, majd ő fel világosít titeket.
- Hát ti? – nézek rájuk csodálkozva, persze azért megvártam, amíg a tanár tisztes távolságba jut.
- Ne már. Nem hagyhattuk, hogy miattunk kövesd el életed első hazugságát. Szóval mi is a feladatunk?
Nem jellemző rám a hazudozás az igaz, de azért kisebb füllentésekből nekem is kijutott, és az, hogy fedezzem a barátaimért nem lett volna túl nagy hazugság, de azért örülök, hogy itt vannak.
- Csak a tűznél kell segítenünk. Nem valami izgalmas feladat.
-Hát nem. – értett egyet velem Sam. – Sebaj a holnapi nap biztos izgi lesz. Fakitermelő cégnél egész nap, nagyfejű fejeseket hallgatni. Szerinted ha az igazgatót leöntöm valamivel kidobnak és hazamegyünk?
- Nem valószínű, de talán ha a hangulatot feljebb tornázzuk egy kis alkohollal még jól is fogunk szórakozni.
- Akkor mire várunk? Indulás bulizni!

Súgó 1 hozzászólás

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.

1

2010.08.16. 20:19 Scary Én kíváncsi lennék ,hogy ebböl mit szeretnél kihozni ,úgyhogy gondoltam megkérdezem, hogy lesz e folytatás vagy ne is számítsak rá? Válasz: Lesz folytatásLehet még ma...